Chapter 02.♀

A napok gyorsan teltek, és novemberből december lett. Niallel és a családjával azóta a látogatás óta nem találkoztam. Connor és a családja már jártak nálunk úgy egy héttel ezelőtt, de én pont délutános voltam, éjfélkor zártam be a boltot, mellesleg anyu állítása szerint Niall nem is volt velük. Gondolom, vissza kellett mennie Londonba, de az se biztos, hogy Karácsonyra hazajön.

December 24-én, Karácsony estén minden zárva van, ahogyan 25-én is. Azonban a mai napon, 23-án még igenis dolgoznom kell. Reggel hatkor behajottam a Szoermac's személyzeti parkolójába. Ilyenkor reggel én vagyok az első, a többiek csak később jönnek. Kiszálltam a kocsiból, majd a hátsóajtóhoz mentem. Bepötyögtem a biztonsági kódot, majd az ajtó kinyílt. Ezt benn is megismételtem, úgyhogy az étterem riasztója kikapcsolt. Bementem, átöltöztem majd nekiálltam a tennivalóknak. A reggeli szállítmány megérkezett, én vettem át őket, majd a hűtőkamrába tetettem a sok húst meg zöldséget. Feltakarítottam, lepucoptam a pultokat, felkapcsoltam a villanyokat. Ekkor megjelent Joe, az egyik shéf, aki általában húst paníroz és süt. Ő bekapcsolta a sütőket majd elkezdett krumplit hámozni. A többi shéf is megérkezett, majd Caitlin, a másik reggeli pincérnő. Ketten kimentünk és kinyitottuk az ajtókat. Rögtön kb. 6-7 ember jött be, hogy elvitelre kérjenek ételt mai ebéd gyanánt. 8 óra volt, és nagy meglepetésemre megjelent egy csapat gimis fiú és lány. Emlékszem, amikor még én jöttem ide a barátaimmal cicanadrágban, kihúzott szemekkel és vörös rúzzsal. Mintha a régi társaságomat látnám. 

Egy fiú és egy lány összeszedték a többiek rendelését majd kézenfogva, vihorászva jöttek a kasszához. 

 - Sziasztok! Mit adhatok? - kérdeztem mosollyal az arcomon. 

A lány elmondott egy halomnyi kaját, majd fizetett. Vigyorogva közöltem, hogy 5-10 percen belül kiviszem nekik a rendelést. Elmentek, majd visszatérve a körükbe tovább beszélgettek. 

Kb. 3 srác volt ott, akik nem gimisek voltak. Le mertem fogadni. Az egyiknek halvány borosta fedte arcát, a másik kettő pedig egyszerűen nem nézett ki 18-nak. Az egyik egy lány kezét szorongatta, a borostás ontotta a vicceket, a harmadik pedig engem nézett. Barna tincsei összekuszálva meredtek az ég felé, Ádám-csutkája fel-le mozgott, égkék szemei az oldalamat égették. Kétségtelenül vonzó volt. Világos szürke farmere a lábához tapadt, fekete Converse cipője kissé összekoszolva pihentek a padlón. Fekete dzseki volt rajta, és egy szürke sapka fedte haja hátsó részét. 

Joe megkocogtatta a vállamat. Felé fordulva láttam, hogy a 3 tálca kaja készen áll. Sóhajtva felkaptam kettőt, majd a tizenkettes asztalhoz sétáltam, ahol a társaság ült. Mosollyal az arcomon letettem az ételeket.

 - Itt is van, hozom a másik tálcát is. - mondtam, majd visszamentem az utolsó adagért. - Jóétvágyat! - pillantottam fel. A kék szemű srác még mindig engem bámult. Mit sem törődve ezzel visszamentem a kassza mögé, hogy a többi vendéget is kiszolgáljam.

Éppen egy adag kaját tettem le a tizenötös asztalra. Visszafordulva az a bizonyos srác állt előttem.

 - Szia - mosolygott rám. - Aaron McCormick vagyok. 

 - Helló. - mosolyogtam vissza. - Hazel Porthe. 

 - Arra gondoltam - kezdte, mélyen a szemembe nézve - hogy elmehetnénk valahová kettesben. 

 - Kiskorúakkal nem randizom. - jelentettem ki féloldalas mosollyal.

 - Ha-ha. 22 éves vagyok. 

 - Rendben - vigyorodtam el idiótán. 

 - Megadod a számod?

 Előkaptam az iPhone-om. Odanyújtottam neki. Ő beírta a számát és elmentette. Visszaadta, majd megcsörgettem, ő pedig elmentette a saját telefonjába az én számom.

 - Később találkozunk, Hazel. - mosolygott, majd hátrafordult, és kimebt a Supermac's-ból. Idiótán vigyorogtam egész délután. Tizenkét órakor a műszakom lejárt, úgyhogy átöltöztem, majd hazanentem.

 A lakásba belépve egy ismeretlen férfi parfüm illatát éreztem. Felmentem a lépcsőn, majd benéztem az unokahúgom szobájába. Az a Connor gyerek volt ott, és éppen egymás szájában kerestek valamit Annabelle-lel, de nem vettek észre, így gyorsan be is csuktam az ajtót. A saját barlangomba belépve majdnem sikítottam egyet. Niall állt a szoba közepén, kezében egy csokor sárga rózsával.

Chapter 01. ♀

*1 hónappal később*

A szobám egészalakos tükrében ellenőriztem a ruhámat. A színe arany volt, a háta a közepéig átlátszó fekete. Közelebb hajolva a sminkemet is megigazgattam. A szívem hevesen dobogott. Nem nagyon akartam elhinni, hogy hová készülünk. 

Annabelle és Connor között úgymond komoly kapcsolat alakult ki, ezért idejét látták, hogy bemutassák a családjukat egymásnak. Először nem akartam menni, mondván kikhez is megyünk pontosan, de az unokahúgom annyit könyörgött, hogy belementem. 

A gardróbom legmélyéről előhalászott magassarkú cipőmbe belebújva nagyot sóhajtottam. Már fáradt voltam, nem sok kedvem volt ellátogatni Horan-ékhoz. 

 - Haaaz, gyere, elkésünk! - kiáltott fel Annie. 

Lassan lépkedve lesétáltam a lépcsőn. A családom már várt. Felkaptam a fekete hosszú kabátomat, majd kiléptem a hideg téli levegőbe. Befértünk egy kocsiba, majd az unokahúgom parancsait hallgatva nagy nehezen elértünk Connor-ékhoz.

Annie bátran előrelépkedett, és mögé szegődve mi is megálltunk az ajtóban. Ekkor belülről valaki kinyitotta azt, és egy magas, szőke hajú srác állt előttünk ingben, vászonnadrágban meg elegáns cipőben. Ha nem tévedek, ő volt Connor.

 - Jóestét, sziasztok! - köszönt illedelmesen majd egy szájrapuszival köszöntötte az unokahúgomat. Behívott, aztán a nappaliba vezérelt, ahol az egész családja jelen volt. Bemutatott minket mindenkinek. Az anyukája Gill, az apukája Karl, a bátyja Ben, a húga Dana, a nagybátyja Bobby, a nagynénje Maura, és végül a nagyobbik unokatestvére Greg, a kisebbik pedig Niall. 

Mindenkivel kezet ráztam, majd bemutatkoztam. Amikor Niall-höz értem, magához húzott és megölelt, aztán a fülembe suttogott. 

 - Hello. Emlékszel rám?

 - Szia, igen, emlékszem rád. Hatos asztal, dubla-csirkés hamburger sültkrumplival meg kólával. 

Meghökkenve nézett rám. Megjegyeztem a rendelését. 

 - Van ilyen. - vontam vállat, majd elléptem tőle. Helyet foglaltunk a kanapékon. Mily véletlenül pont Niall mellé kellett ülnöm. A többiek éppen valami új elektronikai bigyóról tárgyaltak, amikor a mellettem ülő fiú közelebb hajolt, és megint suttogni kezdett.

 - Ez baromi unalmas. Nem akarsz feljönni hozzám? 

Megállt bennem az ütő.

 - Mégis miért? - kérdeztem sokkolva.

 - Van fennt egy új X-Box játékom. - kezdte el, mire halkan felkuncogtam. A leggyengébb oldalamat érintette meg: a versenyszellemet.

Elnézést kértem, majd mosdóra hivatkozva felmentem az emeletre. Niall 2 perccel utánam jött. 

 - Na, gyere, erre van az én birodalmam. Jelenleg. - nevetett fel, majd elindult a folyosó bal oldalára. Az első ajtót kinyitotta, majd belépett. A falak bézs színűek voltak, pár díj állt a polcokon, valamint egy bekeretezett kép a One Direction-ről. Egy íróasztal volt beállítva az ágya mellé, egy ruhásszekrény volt az ajtó mellett, egy TV pedig az ágyával szemben, a falra akasztva volt. Niall lehuppant az ágyára, majd megpaskopta a mellette lévő helyet. 

 - Gyere, mit szeretnél játszani? Van GTA, FIFA, COD... - kezdte sorolni.

 - Hm... Legyen COD - vigyorodtam el szélesen, majd az ágyra leülve Niall átnyújtotta a joysticot. Betette a CD-t a gépbe, beállította és indulhatott is a játék. 

Persze én borzalmas vagyok az ilyenekben, nem nekem találták ki, de jó buli volt. Niall a fejét fogta, de néha  nagyokat nevetett. Mint például amikor lelőttek.

 - NIALL, miért lőttek le? Ez nem ér, én nem tettem velük semmi rosszat. - mondtam elkeseredetten, de a kis bábúm újra éledt. - Uuuuu, újraéledt a kis babám, most mit kell nyomni? - igyekezdtem, de ekkor megjelent Niall figurája és rámlőtt. 

 - Héééééé! - kiabáltam. - Ez mi volt? Miért nem azt a szemetet lövöd aki lelőtt engem? Niaaaall, én ezt nem értem.

Ekkor ő elterült az ágyán, és a fejét fogva röhögött. Ekkor már én sem bírtam, hátrahajtott fejjel nevettem, majd Niall a karomnál fogva lerántott maga mellé. Még mindig nevettem, de a mellettem fekvő fiú is. 

 - Hogy.... én....jó ég Hazel, te borzalmasan játszol, mondták már? - nevetett megint. 

 - Hát, még nem, de nem is játszottam ilyen játékkal életemben. - kuncogtam, majd Niall-re néztem. Meglepődtem, mert ő is engem kémlelt tengerkék szemeivel. A nevetés eltűnt, csak feküdtünk ott csendben egymást nézve. 

 - Tudod. - szólalt meg. - Azt hiszem, mi nagyon jó barátok leszünk.

Elmosolyodtam.

 - Szerintem is. - válaszoltam. Ekkor kopogtak. Én felültem, kezembe vettem a joystick-ot, és tovább játszottam. Maura jött be, kezében egy tálca, amin két forró csoki volt. 

 - Látom játszotok. - nevetett fel Niall anyukája, majd a tálcát letette az íróasztalra. - Hagylak is titeket. Hazel drágám, édesanyád azt üzeni, hogy fél óra múlva mentek el, rendben? - nézett rám mosolyogva.

 - Köszönöm asszonyom, nemsokára lemegyek. - vigyorogtam vissza. 

 - Jaj, annyira nem vagyok öreg, tegezz nyugodtan. - nevetett, majd kihátrált a szobából. 

Körülbelül öt perccel később lementünk, én meg lehuppantam Annabelle mellé.

 - Na, ugye smároltatok? - kérdezte suttogva. Mellettem Niall elnevette magát, mivel ő is hallotta.

 - Nem Annie, úgyhogy be lehet fejezni ezt a nézést, mert nagyon idegesít. - feleltem készségesen, a mellettem ülő srác pedig csak kuncogott. Erre muszáj volt elmosolyodnom. 

 - Majd mesélj. - vigyorgott mindenttudón az unokahúgom. 

Innentől csak beszélgettünk, majd negyed óra múlva ideje volt mennünk. Az előszobában mindenkitől öleléssel elköszöntem. Niall maradt utoljára. Féloldalas mosollyal megölelt, és egy puszit nyomott a homlokomra, majd a fülembe suttogott. 

 - Még találkozunk kiskatona. - kacsintott. Felnevettem, aztán hátraléptem tőle. Anyu kiterelt az ajtón, majd beültünk az autóba, de sajnos nekem kellett vezetni, mondván, én nem ittam semmilyen alkoholt, Annie pedig még nem tud vezetni, 16 évesen. 

Otthon csak átvettem a pizsim, majd az ágyba zuhantam, és az álommanók azonnal eljöttek értem.

Prologue. ♀

 Mint általában, a Supermac's gyorsétteremben ma is nagy volt a forgalom. Írország egyik legnagyobb étteremláncáról beszélünk, ahol éppen dolgozom. Lusk egy kisváros, és az egyetlen kajálda egy Supermac's a főutca kis sarkán. A diákok iskola után ide jönnek, hogy nevetve, és sztorizgatva kibeszéljék az aznapi fejleményeket. A dolgozó emberek pedig este öt óra után sereglenek ide, hogy valamit bekapjanak a mozgalmas nap után. Turisták nem igen járnak ide, mint mondtam, Lusk egy kisváros, itt általában olyan családok élnek, akiknek már felmenői is itt éltek. Kivéve engem. 

A Supermac's összes pénztára nyitva volt, de még így is sor állt mindegyik előtt. Kötényemet igazgatva sóhajtva léptem ki az öltözőből, majd egy tálcával teli rendelést felkapva a hatos számú asztal felé vettem az irányt. Szemeimet a tálcára meresztettem, majd fel sem nézve letettem a rendelést a vevő elé. 

 - Készen is van, jóétvágyat! - néztem fel, bár abban a pillanatban lesokkoltam. Niall Horan ült velem szemben.
 - Köszönöm. - pillantott rám mosolyogva, tengerkék szemeivel aranyosan pislogva. Elmosolyodtam, majd mentem a dolgomra.
 Éppen egy üdítőt vittem a hetes asztalhoz, mikor megcsörrent a telefonom. A kaját letéve gyorsan benyúltam a zsebembe és felvettem a készüléket.

 - Hello. - szóltam bele.

 - Szia Hazel! Ma átmegyünk hozzàtok, nagy hírem van, de titok. - nevetett bele a telefonba az unokahúgom, Annabelle. 

 - Rendben, 1 óra és végzek. - tettem le a kagylót. Ekkor észrevettem, hogy a hatos asztalnál ülő Niall kuncogva néz rám.

 - Miben segíthetek? - kérdeztem szokásomhoz híven. 

 - Ja, öhm, semmi, csak a csengőhangod... - mosolygott a fiú. A megvilágosodás hirtelen suhant át az eszemen. A One Direction egyik dala volt beállítva. Mostmár mindent értek.

Nevetve bólintottam, majd tovább vittem ki a rendeléseket. Tíz perc múlva Niall fizetett, és elment. Szeretem a számait, mármint a 1D-nek, de nem vagyok fanatikus. 

A műszakom végeztével beszálltam a kocsimba, majd hazavezettem. Otthon anyukám, apukám és az öcsém mellett a nagynéném és az unokahúgom is ott volt. Leültem közéjük, beszélgettünk, majd Annabelle kihívott a konyhába, ahol senki nem hallott minket. 

 - Hazel... Képzeld el... Van egy barátom! - vigyorgott mint a vadalma. 

 - Wow, Annie ez nagyszerű, és ki a szerencsés? - kérdeztem vissza izgatottan.

 - Connor Riley a neve. És képzeld el - vette ultrabizalmasra a figurát. - Ezt senki nem tudja, de ő Niall Horan unokaöccse.