A szobám egészalakos tükrében ellenőriztem a ruhámat. A színe arany volt, a háta a közepéig átlátszó fekete. Közelebb hajolva a sminkemet is megigazgattam. A szívem hevesen dobogott. Nem nagyon akartam elhinni, hogy hová készülünk.
Annabelle és Connor között úgymond komoly kapcsolat alakult ki, ezért idejét látták, hogy bemutassák a családjukat egymásnak. Először nem akartam menni, mondván kikhez is megyünk pontosan, de az unokahúgom annyit könyörgött, hogy belementem.
A gardróbom legmélyéről előhalászott magassarkú cipőmbe belebújva nagyot sóhajtottam. Már fáradt voltam, nem sok kedvem volt ellátogatni Horan-ékhoz.
- Haaaz, gyere, elkésünk! - kiáltott fel Annie.
Lassan lépkedve lesétáltam a lépcsőn. A családom már várt. Felkaptam a fekete hosszú kabátomat, majd kiléptem a hideg téli levegőbe. Befértünk egy kocsiba, majd az unokahúgom parancsait hallgatva nagy nehezen elértünk Connor-ékhoz.
Annie bátran előrelépkedett, és mögé szegődve mi is megálltunk az ajtóban. Ekkor belülről valaki kinyitotta azt, és egy magas, szőke hajú srác állt előttünk ingben, vászonnadrágban meg elegáns cipőben. Ha nem tévedek, ő volt Connor.
- Jóestét, sziasztok! - köszönt illedelmesen majd egy szájrapuszival köszöntötte az unokahúgomat. Behívott, aztán a nappaliba vezérelt, ahol az egész családja jelen volt. Bemutatott minket mindenkinek. Az anyukája Gill, az apukája Karl, a bátyja Ben, a húga Dana, a nagybátyja Bobby, a nagynénje Maura, és végül a nagyobbik unokatestvére Greg, a kisebbik pedig Niall.
Mindenkivel kezet ráztam, majd bemutatkoztam. Amikor Niall-höz értem, magához húzott és megölelt, aztán a fülembe suttogott.
- Hello. Emlékszel rám?
- Szia, igen, emlékszem rád. Hatos asztal, dubla-csirkés hamburger sültkrumplival meg kólával.
Meghökkenve nézett rám. Megjegyeztem a rendelését.
- Van ilyen. - vontam vállat, majd elléptem tőle. Helyet foglaltunk a kanapékon. Mily véletlenül pont Niall mellé kellett ülnöm. A többiek éppen valami új elektronikai bigyóról tárgyaltak, amikor a mellettem ülő fiú közelebb hajolt, és megint suttogni kezdett.
- Ez baromi unalmas. Nem akarsz feljönni hozzám?
Megállt bennem az ütő.
- Mégis miért? - kérdeztem sokkolva.
- Van fennt egy új X-Box játékom. - kezdte el, mire halkan felkuncogtam. A leggyengébb oldalamat érintette meg: a versenyszellemet.
Elnézést kértem, majd mosdóra hivatkozva felmentem az emeletre. Niall 2 perccel utánam jött.
- Na, gyere, erre van az én birodalmam. Jelenleg. - nevetett fel, majd elindult a folyosó bal oldalára. Az első ajtót kinyitotta, majd belépett. A falak bézs színűek voltak, pár díj állt a polcokon, valamint egy bekeretezett kép a One Direction-ről. Egy íróasztal volt beállítva az ágya mellé, egy ruhásszekrény volt az ajtó mellett, egy TV pedig az ágyával szemben, a falra akasztva volt. Niall lehuppant az ágyára, majd megpaskopta a mellette lévő helyet.
- Gyere, mit szeretnél játszani? Van GTA, FIFA, COD... - kezdte sorolni.
- Hm... Legyen COD - vigyorodtam el szélesen, majd az ágyra leülve Niall átnyújtotta a joysticot. Betette a CD-t a gépbe, beállította és indulhatott is a játék.
Persze én borzalmas vagyok az ilyenekben, nem nekem találták ki, de jó buli volt. Niall a fejét fogta, de néha nagyokat nevetett. Mint például amikor lelőttek.
- NIALL, miért lőttek le? Ez nem ér, én nem tettem velük semmi rosszat. - mondtam elkeseredetten, de a kis bábúm újra éledt. - Uuuuu, újraéledt a kis babám, most mit kell nyomni? - igyekezdtem, de ekkor megjelent Niall figurája és rámlőtt.
- Héééééé! - kiabáltam. - Ez mi volt? Miért nem azt a szemetet lövöd aki lelőtt engem? Niaaaall, én ezt nem értem.
Ekkor ő elterült az ágyán, és a fejét fogva röhögött. Ekkor már én sem bírtam, hátrahajtott fejjel nevettem, majd Niall a karomnál fogva lerántott maga mellé. Még mindig nevettem, de a mellettem fekvő fiú is.
- Hogy.... én....jó ég Hazel, te borzalmasan játszol, mondták már? - nevetett megint.
- Hát, még nem, de nem is játszottam ilyen játékkal életemben. - kuncogtam, majd Niall-re néztem. Meglepődtem, mert ő is engem kémlelt tengerkék szemeivel. A nevetés eltűnt, csak feküdtünk ott csendben egymást nézve.
- Tudod. - szólalt meg. - Azt hiszem, mi nagyon jó barátok leszünk.
Elmosolyodtam.
- Szerintem is. - válaszoltam. Ekkor kopogtak. Én felültem, kezembe vettem a joystick-ot, és tovább játszottam. Maura jött be, kezében egy tálca, amin két forró csoki volt.
- Látom játszotok. - nevetett fel Niall anyukája, majd a tálcát letette az íróasztalra. - Hagylak is titeket. Hazel drágám, édesanyád azt üzeni, hogy fél óra múlva mentek el, rendben? - nézett rám mosolyogva.
- Köszönöm asszonyom, nemsokára lemegyek. - vigyorogtam vissza.
- Jaj, annyira nem vagyok öreg, tegezz nyugodtan. - nevetett, majd kihátrált a szobából.
Körülbelül öt perccel később lementünk, én meg lehuppantam Annabelle mellé.
- Na, ugye smároltatok? - kérdezte suttogva. Mellettem Niall elnevette magát, mivel ő is hallotta.
- Nem Annie, úgyhogy be lehet fejezni ezt a nézést, mert nagyon idegesít. - feleltem készségesen, a mellettem ülő srác pedig csak kuncogott. Erre muszáj volt elmosolyodnom.
- Majd mesélj. - vigyorgott mindenttudón az unokahúgom.
Innentől csak beszélgettünk, majd negyed óra múlva ideje volt mennünk. Az előszobában mindenkitől öleléssel elköszöntem. Niall maradt utoljára. Féloldalas mosollyal megölelt, és egy puszit nyomott a homlokomra, majd a fülembe suttogott.
- Még találkozunk kiskatona. - kacsintott. Felnevettem, aztán hátraléptem tőle. Anyu kiterelt az ajtón, majd beültünk az autóba, de sajnos nekem kellett vezetni, mondván, én nem ittam semmilyen alkoholt, Annie pedig még nem tud vezetni, 16 évesen.
Otthon csak átvettem a pizsim, majd az ágyba zuhantam, és az álommanók azonnal eljöttek értem.
